június 29 - július 3.

Történetalkotó Színjátszótábor

8-11 éveseknek

Táborvezetők: Fazekas Dorka, Fodor Éva

Érkezés 8.30 és 9 között, távozás: 17 órakor.

Jelentkezem

Táborvezetők:

Fazekas Anna Dorottya: “Dorka vagyok, a Kb35 társulat színész-drámatanára, pszichológus, a Világszép Alapítvány munkatársa. 6 éve dolgozom a Kb35 Társulat színész-drámatanáraként és vezetek színjátszó csoportokat 8-tól 80 éves korig, a legkülönbözőbb háttérből jövő embereknek. 4 éve megalapítottuk a színházi-neveléssel foglalkozó csoportunkat, mindeközben pedig megszereztem pszichológusi diplomámat az ELTE-n. A színjátszást a közösségi szabad alkotás egyik legteljesebb és legszórakoztatóbb eszközének tartom, és munkám során is azt keresem, hogy mik azok az egyéni utak, amelyek révén kibontakozik egy gyerekben az önkifejezésre való vágy, mi foglalkoztatja őket, hogy látják a világot, miről szeretnek játszani és mi történik akkor, ha hagyjuk őket alkotni egymás közt.“

Fodor Éva: “Évi vagyok, színház- és drámapedagógus, a Kb35 Társulat színész-drámatanára, magyar és francia szakos tanár. Tanulmányaimat a az ELTÉ-n, majd a Pannon Egyetem színház- és drámapedagógia képzésén végeztem. Tizenkét éve vezetek színjátszó csoportokat, általános iskolában és középiskolában minden korosztállyal dolgoztam már, és örömömet lelem a velük való közös alkotásban. Fiatal felnőttként barátaimmal megalapítottuk a Kb35 Inárcsi Színjátszó Közhasznú Egyesületet, majd később az egyesület keretében működő színházi nevelési társulatot, melyben színész drámatanárként is dolgozom. A színházi alkotófolyamat során fontosnak tartom a kölcsönös elfogadáson alapuló, bizalomteli légkör megteremtését, melyben minden résztvevő biztonságban átadhatja magát a játék örömének. Elfogadó és kíváncsi figyelemmel vagyok jelen a gyerekek körében, melyben tér nyílik az egyéni sajátosságaik és erőforrásaik megtapasztalására, hogy ezeket értékként tudatosítva beforgassuk a közös alkotás folyamatába.”

Leírás:

A tábor tematikáját a gyerekek fantáziáján és kreativitásán alapuló közös történetalkotás szabja meg, melynek során arra készülünk, hogy a tábor utolsó napján bemutatót tartsunk a szülőknek, vendégeknek a hét folyamán készült jeleneteinkből. A színházi alkotómunka forrása a felszabadult játék, melynek során a gyerekek megtapasztalják a színjátszás örömét, miközben felelős döntéseket hozó, valódi alkotókká válhatnak. Csoportvezetőként velük együtt játszva, belülről támogatjuk az alkotófolyamatot, miközben színházszakmai szempontokkal segítjük a történetek jelenetté formálását.

A reggeli megérkező kört követően drámajátékokkal hangolódunk egymásra és a ránk váró alkotófolyamatra. Ezután kiscsoportos szerepjátékokat játszunk, mellyel elkezdjük az anyaggyűjtést a készülő előadásunkhoz. Az így születő történeteket jelenetekké formáljuk, majd bemutatót tartunk egymásnak. A tábor végére a résztvevő gyerekek már rutint szereznek az előadói helyzetben, és értő nézőivé is válnak egymás alkotásainak.

A Csüccs étterem ínycsiklandó közös ebédje után elmélyültebb egyéni munkákat folytatunk, kelléket, vagy zenei aláfestést készítünk, netán vizibomba csatázunk, vagy felfedezzük a Létra Klub és a környék csodás tereit, és még az is lehet, hogy a történeteinkbe is beleszőjük őket. A nap végén záró körrel tekintünk vissza az alkotófolyamatra és aznapi élményeinkre. Pénteken pedig nagy izgalommal várjuk a közönségünket a bemutatónkra.

Díj: 42.000 ft/fő, testvérkedvezmény: 39.900 ft/testvér A jelentkezés a táborok feltöltéséig folyamatos, utána várólistára lehet jelentkezni.

Jelentkezni online jelentkezési lapunk kitöltésével és a kiválasztott tábor díjának átutalásával lehetséges. (A jelentkezési lap kitöltése után megerősítő emailt küldünk, amely tartalmazza majd a tábordíj átutalásával kapcsolatos tudnivalókat is.)
Banki adatok: Név: Világszép Alapítvány Bankszámlaszám: 11600006-00000000-81491836
Az utalás közleményébe a gyermek és a tábor nevét kérjük beírni. Köszönjük! Jelentkezésed a tábor díjának befizetésével válik érvényessé. Táborozóink a Létra Klub szeptemberi foglalkozásaira való jelentkezésnél elsőbbséget élveznek!
Kitöltöm a jelentkezési lapot

Napirend, étkezés, létszám

Érkezés, távozás: táboraink 8.30 illetve 9.00 órakor kezdődnek és 16.30 és 17 órakor fejeződnek be, az egyes táborok napirendjét részletes leírásuknál pontosan feltüntettük. A gyerekeket már 8 órától tudjuk fogadni.
sA táborokban napi háromszori étkezést: meleg, kétfogásos ebédet és hideg tízórait, valamint uzsonnát biztosítunk a gyerekeknek.
A maximum létszám 16 fő, akikről két táborvezető és egy asszisztens gondoskodik.

COVID-19 információk

A program szervezése során messzemenőkig figyelembe vesszük a járványügyi helyzetet, és a táborokat kizárólag abban az esetben rendezzük meg, ha a közegészségügyi helyzet és a vonatkozó rendelkezések ezt teljes biztonsággal lehetővé teszik. A táborok során kiemelten figyelünk a résztvevők biztonságára. Az épületet folyamatosan fertőtlenítjük, takarítjuk és kiemelt figyelmet fordítunk a táborvezetők személyes higiéniájára. A mellékhelyiségekben fertőtlenítő kézmosót és papír kéztörlőt biztosítunk, a foglalkozások, kül- és beltéri programok során folyamatosan ügyelünk a megfelelő higiénia fenntartására (kézfertőtlenítésre, kézmosásra).

MIÉRT A LÉTRA NAPKÖZIS TÁBORT VÁLASZD?
  • ÉLETRESZÓLÓ ÉLMÉNY - Tapasztalt, képzett és gyerekközpontú szakemberek várnak, akik már a Létra Klub foglalkozássorozatain is sok gyereknek adtak életre szóló élményt.
  • JÁTÉKOS TANULÁS - A táborok alatt a gyerekeknek lehetőségük nyílik a játékos tanulásra, kikapcsolódásra, fejlődésre és a fölös energiák levezetésére.
  • CSAK MAGADAT HOZD! - Minden a foglalkozásokhoz szükséges eszközt és az alapanyagot mi biztosítunk Számodra.
  • CSODÁS KÖRNYEZET - és újonnan kialakított épület vár a Budagyöngyétől pár percre.
  • KINT ÉS BENT... - A táborok változatos, bel- és kültéri programokat kínálnak.
  • NEM KELL KLÍMA! - Tereinkben kellemes, természetes hűs van a nyári hónapokban.
Kedvcsináló

Táboraink