Július 27 - 31.

Fairplay Foci - Öt nap gólöröm

8-11 éveseknek

Táborvezetők: Horváth Sándor és Hegyi Frigyes

Érkezés 8 órától, kezdés 9-kor, befejezés 17 órakor

Jelentkezem

Táborvezetők:

“Horváth Sanyi vagyok, outdoor trainer és fairplay foci edző. Fő feladatomnak a közösségépítést tekintem. Gyerekkoromtól kezdve nagyon fontos nekem a sport és azon belül is szívügyem a foci. Már gyerekként, a bagi cigánytelepen focizva megtapasztaltam a foci csapatépítő erejét és azt, hogy hogyan tud szinte pillanatok alatt ismeretleneket közösséggé kovácsolni. 2012 óta szervezek edzéseket, edzőtáborokat, focikupákat és workshopokat szociális foci témában. Fairplay foci edzőként különösen fontosnak tartom a gyerekek szociális készségeinek fejlesztését, a csapategység erősítését, a képességbeli különbségek kiegyenlítését és annak megtanítását, hogy hogyan lehet örömmel együtt játszani és méltósággal nyerni, veszíteni.”

“Hegyi Frici vagyok, 2012 ban Horváth Sanyival együtt alapítottuk a BAGázs FC amatőr foci csapatot, ahol egy szegregált roma telep gyerekeinek, fiataljainak tartottunk edzéseket, vittük a csapatot barátságos meccsekre, kupákra, szerveztünk edzőtáborokat. 2016-ban kezdtem az Oltalom SE-nél mint ifi csoportvezető, vettem részt velük utcai foci világbajnokságon. 2019-2020 ban pedig a Létra Klubban tartottunk fairplay focit, inkluzív szemléletben. Ezen kívül, szerveztem több adománygyűjtő focikupát a Migrant Solidality egyesülettel, vettem részt sport integrációs képzésen, és tartottam fair play foci workshopokat. A focit egy remek eszköznek tartom arra, hogy eltérő hátterű embereket összehozzon, közösséget építsen, és közben még önmagunkról is tanítson.”

Leírás:

A tábor során csinálunk egy több sportból álló bajnokságot, ahol a gyerekek csapatban versenyeznek fociban és más játékos csapatsportban. A különböző játékok eredményeit összeadjuk és az ötödik napon eredményt hirdetünk. A csavar az, hogy egy ember több csapatban is megfordulhat, mert minden játékot úgy játszunk, hogy a pontszerző átáll az ellenfélhez, ezzel kiegyenlítettebbek lesznek a játékok, plusz csökken a csapatok közötti rivalizáció. Viszont a bajnoksággal keretet és plusz izgalmat adunk a tábornak.

Az öt nap folyamán minden csapat tart egy másfél órás edzést a többieknek, amire előtte együtt felkészülnek.

A táborban főleg a szociális készségek fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt. A résztvevő gyerekek a tábor végére egy igazi csapattá érnek, megismerik a fair playt, megtanulnak együttműködni egymással. A tábor végére kitartóbbá válnak, bátran vágnak majd neki a kihívásoknak, és képesek lesznek feldolgozni, tanulni az eredményekből, de egyúttal megtanulnak játszani “csak” a játék öröméért. A reggeleket, még a nagy meleg előtt, kültéri edzéssel, játékkal kezdjük. Utána bent a Létra Klubban tartunk egy “hogy vagy?” kört és belekezdünk a mozgásba. Ebéd után egy csendesebb, kevésbé rohangálós játék jön (csocsó, pingpong, körjátékok), majd délután lejátszuk az aznapi sport mérközéseket a heti bajnokságunkból. Levezető játékkal, közös nyújtással és a nap kiértékelésével zárjuk a napot. Külsős pályákra, parkokba, a budai hegyekbe is ki fogunk járni edzeni. Lesz hegyi futást, kincskereső, mini expedicó.

Díj: 42.000 ft/fő, testvérkedvezmény: 39.900 ft/testvér A jelentkezés a táborok feltöltéséig folyamatos, utána várólistára lehet jelentkezni.

Jelentkezni online jelentkezési lapunk kitöltésével és a kiválasztott tábor díjának átutalásával lehetséges. (A jelentkezési lap kitöltése után megerősítő emailt küldünk, amely tartalmazza majd a tábordíj átutalásával kapcsolatos tudnivalókat is.)
Banki adatok: Név: Világszép Alapítvány Bankszámlaszám: 11600006-00000000-81491836
Az utalás közleményébe a gyermek és a tábor nevét kérjük beírni. Köszönjük! Jelentkezésed a tábor díjának befizetésével válik érvényessé. Táborozóink a Létra Klub szeptemberi foglalkozásaira való jelentkezésnél elsőbbséget élveznek!
Kitöltöm a jelentkezési lapot

Napirend, étkezés, létszám

Érkezés, távozás: táboraink 8.30 illetve 9.00 órakor kezdődnek és 16.30 és 17 órakor fejeződnek be, az egyes táborok napirendjét részletes leírásuknál pontosan feltüntettük. A gyerekeket már 8 órától tudjuk fogadni.
sA táborokban napi háromszori étkezést: meleg, kétfogásos ebédet és hideg tízórait, valamint uzsonnát biztosítunk a gyerekeknek.
A maximum létszám 16 fő, akikről két táborvezető és egy asszisztens gondoskodik.

COVID-19 információk

A program szervezése során messzemenőkig figyelembe vesszük a járványügyi helyzetet, és a táborokat kizárólag abban az esetben rendezzük meg, ha a közegészségügyi helyzet és a vonatkozó rendelkezések ezt teljes biztonsággal lehetővé teszik. A táborok során kiemelten figyelünk a résztvevők biztonságára. Az épületet folyamatosan fertőtlenítjük, takarítjuk és kiemelt figyelmet fordítunk a táborvezetők személyes higiéniájára. A mellékhelyiségekben fertőtlenítő kézmosót és papír kéztörlőt biztosítunk, a foglalkozások, kül- és beltéri programok során folyamatosan ügyelünk a megfelelő higiénia fenntartására (kézfertőtlenítésre, kézmosásra).

MIÉRT A LÉTRA NAPKÖZIS TÁBORT VÁLASZD?
  • ÉLETRESZÓLÓ ÉLMÉNY - Tapasztalt, képzett és gyerekközpontú szakemberek várnak, akik már a Létra Klub foglalkozássorozatain is sok gyereknek adtak életre szóló élményt.
  • JÁTÉKOS TANULÁS - A táborok alatt a gyerekeknek lehetőségük nyílik a játékos tanulásra, kikapcsolódásra, fejlődésre és a fölös energiák levezetésére.
  • CSAK MAGADAT HOZD! - Minden a foglalkozásokhoz szükséges eszközt és az alapanyagot mi biztosítunk Számodra.
  • CSODÁS KÖRNYEZET - és újonnan kialakított épület vár a Budagyöngyétől pár percre.
  • KINT ÉS BENT... - A táborok változatos, bel- és kültéri programokat kínálnak.
  • NEM KELL KLÍMA! - Tereinkben kellemes, természetes hűs van a nyári hónapokban.
Kedvcsináló

Táboraink