augusztus 9-13.

Animáció és Fotózás

9-12 éveseknek

Táborvezetők: Prohászka Szandra és Teleki Kitti

Érkezés 8:30-tól, kezdés 9-kor, befejezés 16 órakor.
17 óráig felügyeletet biztosítunk.
Létszám: max. 16 fő

Jelentkezem

Táborvezetők:

“Prohászka Szandra vagyok, szociológus, fényképész, élménypedagógiai tréner. 2004-ben végeztem a Budapesti Szolgáltató és Kézművesipari Szakiskola fényképész szakán, 12 éve táboroztatok rendszeresen gyerekeket, 10 éve tartok foglalkozásokat szintén gyerekeknek fényképezés, újságszerkesztés, élménypedagógia témakörben, 3 éve animációs filmkészítés témakörben. Fényképészként fontosnak tartom a vizuális nevelést, a vizuális kultúra átadását, míg élménypedagógiai trénerként elsődleges számomra, hogy mindezt tapasztalati úton, élményként tegyem meg.”

“Teleki Kitti vagyok, 2019-ben diplomáztam a MOME-n animáció szakon. Jelenleg szabadúszó animációs filmkészítőként dolgozom, emellett évek óta rendszeresen tartok gyerekeknek rajz- és animáció workshopot. Gyerekkorom óta találok ki történeteket, rajzolom meg őket és képzelem beléjük magam, most is ugyanezt csinálom, csak már felnőttként. Szeretek az alkotás örömében osztozni, együtt kísérletezni a gyerekekkel, és segíteni őket abban, hogy a belső világuk az animáció lehetőségein keresztül is kibontakozhasson.”

Mi a tábor célja?

A táborban a gyerekek betekintést nyernek az animációs filmkészítés technikáiba, melyen keresztül aktívan fejlesztjük vizuális készségeiket és kreativitásukat. A program vegyíti a kézműves tevékenységet a digitális fényképezéssel és az animáció megismerésével. Eközben több szociális kompetenciát is fejleszt, mint például az együttműködés, kudarctűrés, érdekérvényesítés, empátia. A folyamat során közösen alkotunk, reflektálunk egymás ötleteire, és segítjük egymást. Elsődleges célunk, hogy a résztvevő gyerekek merjék szabadjára engedni a fantáziájukat, és megvalósítsák azt, ami őket foglalkoztatja.

Mi történik a táborban?

A tábor során megtanuljuk, hogyan készítsük elő az ötleteinket úgy, hogy alkalmassá váljanak arra, hogy mozgóképet készíthessünk belőlük. Megismerkedünk egy számítógépes programmal, mellyel befotózzuk a rajzainkat, és rögtön vissza is tudjuk nézni azokat mozgásban. Kipróbáljuk a hagyományos rajz animációt, mellyel mindent képkockáról képkockára rajzolunk meg.
A táborban lesz egy olyan nap is, amikor a gyerekekkel együtt műtermi fotózást készítünk elő és egymásról profi, beállított képeket készítünk.

Honnan hova jutnak el a gyerekek? Milyen készségük fejlődik?

Az Animáció és Fotózás táborban a gyerekek megismerik a fényképezés technikáit és azt, hogy az elkészült fotókból hogyan lehet animációs filmeket készíteni. Megtanulják, hogy mitől lesz jó egy fotó és milyen beállításokkal milyen eredményeket érhetnek el.

Mi a napi program?

A tábori napokat bemelegítő, nyitó körrel, valamint rajzolós játékokkal kezdjük. Ez után az aznapi feladatokkal: ötletek, forgatókönyv, kivitelezés, tényleges “animálás” - foglalkozunk. Ebéd utánra, a csoport kedvének megfelelően rövid filmezést, lazulós tevékenységet vagy kinti mozgásos játékot tervezünk, majd folytatjuk a délelőtt megkezdett feladatot. A nap végén összegezzük, hogy hova jutottunk, és megtervezzük a következő tábori napot.

Miért pont ezt a tábort válasszam?

Az animáció és a fotózás műfaj, függetlenül attól, hogy álmodozó vagy a technika iránt érdeklődő típus vagy, biztosan megtalálod azt ami a legjobban segít téged az önkifejezésben. A táborban egyszerre lehetsz Te a rendező, operatőr, színész és látványtervező. Ha szeretnél egy héten keresztül vidáman, játékosan alkotni, engedni, hogy a fantáziád szabadon szárnyaljon, megismernél új embereket, és nem riadsz vissza a csapatmunkától sem, akkor itt a helyed!

Milyen módszereket fogunk használni?

- Kézműves technikák
- Történetmesélés
- Digitális technikák
- Élménypedagógia: a filmkészítés mellett sokat játszunk is, így nemcsak az egyéni kompetenciák fejlődnek, hanem a csoportdinamikára is nagy hangsúlyt fektetünk, mivel nem csak egyénileg, hanem párban és kiscsoportban is dolgoznak a gyerekek a héten.

JELENTKEZÉS

Díj: 45.000 ft/fő, testvérkedvezmény: 42.700 ft/testvér
A jelentkezés a táborok feltöltéséig folyamatos, utána várólistára lehet jelentkezni.

Jelentkezni online jelentkezési lapunk kitöltésével és a kiválasztott tábor díjának átutalásával lehetséges. (A jelentkezési lap kitöltése után megerősítő emailt küldünk, amely tartalmazza majd a tábor díj átutalásával kapcsolatos tudnivalókat is.)

Banki adatok:
Név: Világszép Alapítvány
Bankszámlaszám: 11600006-00000000-81491836
Az utalás közleményébe a gyermek és a tábor nevét kérjük beírni. Köszönjük! Jelentkezésed a tábor díjának befizetésével válik érvényessé. Táborozóink a Létra Klub szeptemberi foglalkozásaira való jelentkezésnél elsőbbséget élveznek!
Kitöltöm a jelentkezési lapot

COVID-19 információk

A program szervezése során messzemenőkig figyelembe vesszük a járványügyi helyzetet, és a táborokat kizárólag abban az esetben rendezzük meg, ha a közegészségügyi helyzet és a vonatkozó rendelkezések ezt teljes biztonsággal lehetővé teszik. A táborok során kiemelten figyelünk a résztvevők biztonságára. Az épületet folyamatosan fertőtlenítjük, takarítjuk és kiemelt figyelmet fordítunk a táborvezetők személyes higiéniájára. A mellékhelyiségekben fertőtlenítő kézmosót és papír kéztörlőt biztosítunk, a foglalkozások, kül- és beltéri programok során folyamatosan ügyelünk a megfelelő higiénia fenntartására (kézfertőtlenítésre, kézmosásra).

MIÉRT A LÉTRA NAPKÖZIS TÁBORT VÁLASZD?
  • ÉLETRESZÓLÓ ÉLMÉNY - Tapasztalt, képzett és gyerekközpontú szakemberek várnak, akik már a Létra Klub foglalkozássorozatain is sok gyereknek adtak életre szóló élményt.
  • JÁTÉKOS TANULÁS - A táborok alatt a gyerekeknek lehetőségük nyílik a játékos tanulásra, kikapcsolódásra, fejlődésre és a fölös energiák levezetésére.
  • CSAK MAGADAT HOZD! - Minden a foglalkozásokhoz szükséges eszközt és az alapanyagot mi biztosítunk Számodra.
  • CSODÁS KÖRNYEZET - és újonnan kialakított épület vár a Budagyöngyétől pár percre.
  • KINT ÉS BENT... - A táborok változatos, bel- és kültéri programokat kínálnak.
  • NEM KELL KLÍMA! - Tereinkben kellemes, természetes hűs van a nyári hónapokban.
Kedvcsináló

Táboraink