július 26-30.

Történetalkotó színjátszó tábor

8-12 éveseknek

Táborvezetők: Fazekas Anna Dorka és Fodor Éva

Érkezés 8:30-tól, kezdés 9-kor, befejezés 16 órakor.
17 óráig felügyeletet biztosítunk.
Létszám: max. 14 fő

Jelentkezem

Táborvezetők:

Fodor Évi, színház- és drámapedagógus, a Létra Klub munkatársa és a Kb35 Színházi Nevelési Társulat tagja.
“Tanulmányaimat az ELTÉ-n, majd a Pannon Egyetem színház- és drámapedagógia képzésén végeztem. Tapasztalataimat különböző korosztályú színjátszó csoportok vezetésében, középiskolai drámaórákon, táborvezetőként és színházi nevelési előadások során gazdagítottam. A színházi alkotófolyamatban fontosnak tartom a kölcsönös elfogadáson alapuló, bizalomteli légkör megteremtését, melyben minden résztvevő biztonságban átadhatja magát a játék örömének. Elfogadó és kíváncsi figyelemmel vagyok jelen a gyerekek között, melyben tér nyílik egyéni sajátosságaik és erőforrásaik megtapasztalására.”

Fazekas Anna Dorka, a Kb35 Színházi Nevelési Társulat színész-drámatanára, pszichológus, 6 éve színjátszó foglalkozásvezető.
“A színjátszást a közösségi szabad alkotás egyik legteljesebb és legszórakoztatóbb eszközének tartom, és munkám során is azt keresem, hogy mik azok az egyéni utak, amelyek révén kibontakozik egy gyerekben az önkifejezésre való vágy, hogy látják a világot, és mi történik akkor, ha hagyjuk őket alkotni egymás közt.“

Mi a tábor célja?

A tábor tematikáját a gyerekek fantáziáján és kreativitásán alapuló közös történetalkotás szabja meg. A hét során arra készülünk, hogy a tábor utolsó napján bemutatót tartsunk a szülőknek, vendégeknek a hét folyamán készült jeleneteinkből.

A tábort elsősorban azoknak a gyerekeknek ajánljuk, akik már vettek részt színjátszó foglalkozáson vagy táborban.

Mi történik a táborban?

A színházi alkotómunka forrása a felszabadult játék, melynek során a gyerekek megtapasztalják a színjátszás örömét, miközben felelős döntéseket hozó, valódi alkotókká válhatnak. Csoportvezetőként velük együtt játszva, belülről támogatjuk az alkotófolyamatot, miközben színházszakmai szempontokkal segítjük a történetek jelenetté formálását.

Honnan hova jutnak el a gyerekek?

A tábor fókusza az együttműködésen alapuló közös alkotás. A gyerekek megtanulják, hogyan válhat mások számára befogadható élménnyé az ő fantáziájukból születő játék és mese.

Mi a napi program?

A reggeli megérkező kört követően drámajátékokkal hangolódunk egymásra és a ránk váró alkotó folyamatra. Ezután kiscsoportos szerepjátékokat játszunk, mellyel elkezdjük az anyaggyűjtést a készülő előadásunkhoz. Az így születő történeteket jelenetekké formáljuk, majd bemutatót tartunk egymásnak. A tábor végére a résztvevő gyerekek már rutint szereznek az előadói helyzetekben, és értő nézőivé is válnak egymás alkotásainak.
A közös ebéd után elmélyültebb egyéni munkákat folytatunk, kelléket vagy zenei aláfestést készítünk, netán vízibomba csatázunk, vagy felfedezzük a Létra Klub és a környék csodás tereit, és még az is lehet, hogy a történeteinkbe is beleszőjük őket. A nap végén záró körrel tekintünk vissza az alkotófolyamatra és aznapi élményeinkre. Pénteken pedig nagy izgalommal várjuk a közönségünket a bemutatónkra.

Miért pont ezt a tábort válasszam?

A tábor során a színházi szakmában és a gyerekekkel való munkában is járatos szakemberek foglalkoznak a résztvevőkkel, ám mégsem a színészképzés van fókuszban, hanem az önfeledt játék és a szabad alkotás.

JELENTKEZÉS

Díj: 48.000 ft/fő, testvérkedvezmény: 45.600 ft/testvér
A jelentkezés a táborok feltöltéséig folyamatos, utána várólistára lehet jelentkezni.

Jelentkezni online jelentkezési lapunk kitöltésével és a kiválasztott tábor díjának átutalásával lehetséges. (A jelentkezési lap kitöltése után megerősítő emailt küldünk, amely tartalmazza majd a tábor díj átutalásával kapcsolatos tudnivalókat is.)

Banki adatok:
Név: Világszép Alapítvány
Bankszámlaszám: 11600006-00000000-81491836
Az utalás közleményébe a gyermek és a tábor nevét kérjük beírni. Köszönjük! Jelentkezésed a tábor díjának befizetésével válik érvényessé. Táborozóink a Létra Klub szeptemberi foglalkozásaira való jelentkezésnél elsőbbséget élveznek!
Kitöltöm a jelentkezési lapot

COVID-19 információk

A program szervezése során messzemenőkig figyelembe vesszük a járványügyi helyzetet, és a táborokat kizárólag abban az esetben rendezzük meg, ha a közegészségügyi helyzet és a vonatkozó rendelkezések ezt teljes biztonsággal lehetővé teszik. A táborok során kiemelten figyelünk a résztvevők biztonságára. Az épületet folyamatosan fertőtlenítjük, takarítjuk és kiemelt figyelmet fordítunk a táborvezetők személyes higiéniájára. A mellékhelyiségekben fertőtlenítő kézmosót és papír kéztörlőt biztosítunk, a foglalkozások, kül- és beltéri programok során folyamatosan ügyelünk a megfelelő higiénia fenntartására (kézfertőtlenítésre, kézmosásra).

MIÉRT A LÉTRA NAPKÖZIS TÁBORT VÁLASZD?
  • ÉLETRESZÓLÓ ÉLMÉNY - Tapasztalt, képzett és gyerekközpontú szakemberek várnak, akik már a Létra Klub foglalkozássorozatain is sok gyereknek adtak életre szóló élményt.
  • JÁTÉKOS TANULÁS - A táborok alatt a gyerekeknek lehetőségük nyílik a játékos tanulásra, kikapcsolódásra, fejlődésre és a fölös energiák levezetésére.
  • CSAK MAGADAT HOZD! - Minden a foglalkozásokhoz szükséges eszközt és az alapanyagot mi biztosítunk Számodra.
  • CSODÁS KÖRNYEZET - és újonnan kialakított épület vár a Budagyöngyétől pár percre.
  • KINT ÉS BENT... - A táborok változatos, bel- és kültéri programokat kínálnak.
  • NEM KELL KLÍMA! - Tereinkben kellemes, természetes hűs van a nyári hónapokban.
Kedvcsináló

Táboraink