Érkezés 8:30-tól, kezdés 9-kor, befejezés 16 órakor.
17 óráig felügyeletet biztosítunk.
Létszám: max. 14 fő

Fodor Évi, színház- és drámapedagógus, a Létra Klub munkatársa és a Kb35 Színházi Nevelési Társulat tagja.
“Tanulmányaimat az ELTÉ-n, majd a Pannon Egyetem színház- és drámapedagógia képzésén végeztem. Tapasztalataimat különböző korosztályú színjátszó csoportok vezetésében, középiskolai drámaórákon, táborvezetőként és színházi nevelési előadások során gazdagítottam. A színházi alkotófolyamatban fontosnak tartom a kölcsönös elfogadáson alapuló, bizalomteli légkör megteremtését, melyben minden résztvevő biztonságban átadhatja magát a játék örömének. Elfogadó és kíváncsi figyelemmel vagyok jelen a gyerekek között, melyben tér nyílik egyéni sajátosságaik és erőforrásaik megtapasztalására.”
Fazekas Anna Dorka, a Kb35 Színházi Nevelési Társulat színész-drámatanára, pszichológus, 6 éve színjátszó foglalkozásvezető.
“A színjátszást a közösségi szabad alkotás egyik legteljesebb és legszórakoztatóbb eszközének tartom, és munkám során is azt keresem, hogy mik azok az egyéni utak, amelyek révén kibontakozik egy gyerekben az önkifejezésre való vágy, hogy látják a világot, és mi történik akkor, ha hagyjuk őket alkotni egymás közt.“
A tábori alkotómunka kiindulópontja a népmesék világa. A bennük való fokozatos elmélyülésen és a gyerekek fantáziáján és kreativitásán alapuló közös játékon keresztül arra készülünk, hogy a tábor utolsó napján bemutatót tartsunk a szülőknek, vendégeknek a hét folyamán készült jeleneteinkből. A mesék gondos válogatása lehetővé teszi, hogy a gyerekek életkoruknak megfelelő élethelyzetekről játsszanak a mesék világában, és azok rejtett bölcsességéből merítsenek. Csoportvezetőként velük együtt játszva, belülről támogatjuk az alkotófolyamatot, és segítjük a történetek színházi életre keltését.
A táborban sok mesét mesélünk majd, és még több játékon keresztül eljutunk egy-egy részlet vagy az egész történet színházi megjelenítéséig.
A tábor során a gyerekek megtapasztalják az együttműködésen alapuló közös alkotás örömét. Megtanulják, hogyan válhat mások számára befogadható élménnyé az ő fantáziájukból születő játék és mese.
A reggeli megérkező kört követően bemelegítő, közösségépítő, egymásra hangolódó játékokat játszunk, majd élőszóval mesét mondunk a gyerekeknek. A meséből kiindulva drámajátékokat játszunk közös és kiscsoportos formában. Ebéd után ismét mesélünk, amit rövid csendes elfoglaltság követ: rajzolás, relaxáció, zenehallgatás. A délutáni blokkot játékkal indítjuk, majd folytatjuk a mesékkel való elmélyült foglalkozást. Kis csoportban dolgozunk, és a végén megtekintjük egymás jeleneteit. Zárókörrel búcsúztatjuk a napot.
A tábor lehetőséget biztosít a gyerekeknek, hogy elmerüljenek egy-egy mese világában úgy, ahogy az számukra biztonságos és örömteli. Mindenféle kényszer nélkül kipróbálhatják azokat a szerepeket és helyzeteket, amik megszólítják őket, Az elkészülő előadás színházi igénye nem elsődleges cél. Legfontosabb számunkra az alkotófolyamat és a játék örömének megtapasztalása, amit indirekt módon, belülről segítünk majd látható formába önteni egy bemutató keretében.
Élőszavas mesemondással és drámapedagógiai módszerekkel dolgozunk. Szabályjátékok segítik a közösséggé szerveződést, fantáziajátékok és helyzetgyakorlatok a mesék feldolgozását. A tábor végi bemutató során a közös dramatizálás módszereit használjuk majd.
Díj: 48.000 ft/fő, testvérkedvezmény: 45.600 ft/testvér
A jelentkezés a táborok feltöltéséig folyamatos, utána várólistára lehet jelentkezni.
Jelentkezni online jelentkezési lapunk kitöltésével és a kiválasztott tábor díjának átutalásával lehetséges. (A jelentkezési lap kitöltése után megerősítő emailt küldünk, amely tartalmazza majd a tábor díj átutalásával kapcsolatos tudnivalókat is.)
Banki adatok:
Név: Világszép Alapítvány
Bankszámlaszám: 11600006-00000000-81491836
Az utalás közleményébe a gyermek és a tábor nevét kérjük beírni. Köszönjük! Jelentkezésed a tábor díjának befizetésével válik érvényessé. Táborozóink a Létra Klub szeptemberi foglalkozásaira való jelentkezésnél elsőbbséget élveznek!
Kitöltöm a jelentkezési lapot
A program szervezése során messzemenőkig figyelembe vesszük a járványügyi helyzetet, és a táborokat kizárólag abban az esetben rendezzük meg, ha a közegészségügyi helyzet és a vonatkozó rendelkezések ezt teljes biztonsággal lehetővé teszik. A táborok során kiemelten figyelünk a résztvevők biztonságára. Az épületet folyamatosan fertőtlenítjük, takarítjuk és kiemelt figyelmet fordítunk a táborvezetők személyes higiéniájára. A mellékhelyiségekben fertőtlenítő kézmosót és papír kéztörlőt biztosítunk, a foglalkozások, kül- és beltéri programok során folyamatosan ügyelünk a megfelelő higiénia fenntartására (kézfertőtlenítésre, kézmosásra).